Türr IstvánMadách Imre íróKós Károly építész, íróMikszáth Kálmán író, képviselőKardos János hortobágyi számadó csikósMóricz Zsigmond íróRózsa Sándor betyárKocsis Antal gazdálkodó, Szany.Kun gazdaPuskás TivadarFazekas Mihály



Krúdy Gyula

Történelem


Fogarasi Klára: A bajusz

A cikk a Rubikon folyóirat 1992/3-as számában jelent meg. A szerző a Néprajzi Múzeum fotótárában dolgozott és nagyszerű bajuszos portrékkal illusztrálta írását.


A gyanús beretváltak

Nagy Háború szerkesztőségének cikke nyomán

1915 augusztusában különös jelenségre lett figyelmes Fritz Adolf, a pécsi 19/IV. népfelkelő zászlóalj parancsnoka: katonái egy részének az egyik éjjel eltűnt a bajusza! A viccesnek tűnő eset a 2. isonzói csatát felfokozott idegállapotban átélő parancsnokok részére egyáltalán nem volt az, sőt mi több felettébb gyanúsnak bizonyult és komoly vizsgálatot vont maga után…


Egy huszár Horthy Miklós 1919. november 16-i budapesti bevonulásáról

A következő dalt, melyet akár a fenti huszár is ismerhetett Zay Orsolya gyűjtötte 2012 júliusában Gyimesfelsőlokon. Itt meg is hallgatható.

Mind azt mondják, hogy ne tartsak szeretőt,
Jön a muszka s ássa a temetőt,
Ásd meg muszka a jó édesanyádnak, apádnak,
Nem pedig egy szegény magyar katonának.

Horthy Miklós sétál az erdőben,
Megyen Sztálin, tanácsot kér tőle,
Állj meg Sztálin, adok én tanácsot, kalácsot,
Edd meg a sarlót meg a kalapácsot!

Adatközlő: Tankó Jánosné Gábor Eszter, Gyimesfelsőlok 2012. július.


Középkori vasbajusz a Royal Armouries Museum leeds-i gyűjteményéből

További míves sisakok itt: http://oberon2005.livejournal.com/5998.html és itt: http://nektonemo.livejournal.com/2583797.html


Békés napok a fronton...

Budapest Főváros Levéltára honlapjának "Fotómeséi" között látható többek között a következő csaknem 100 esztendeje készült felvétel (rákattintva nagyítható). Kéretik megszámlálni, hány bajuszos férfiarc látható a képen!


Mikszáth Kálmán: A demokrata című elbeszélésében a bajusz és a világnézet kapcsolatát mutatja be a május 28-án 102 éve meghalt kiváló bajuszviselő író, újságíró, országgyűlési képviselő.

„Kállay Ákost bizonyosan önök is ösmerték. Ő volt a legnagyobb demokrata a Házban, valamikor a szélsőbalhoz tartozván…, de hiába, minthogy a bajusza még nagyobb volt a demokrataságnál, a nagyobb megölte a kisebbet.”


BAJUSZKÖTŐ, BAJUSZKEFE, BAJUSZPEDRŐ
a bajuszápolás kellékei hajdan és ma

„A nincs , az egy baj, a van, az pedig sok”, tanítja Berecz András jeles bajuszos mesemondónk. Így van ez természetesen a bajusszal is. Különösen ma, amikor hazánkban a bajuszápolás kellékei alig-alig szerezhetők be. Bajuszpedrő , e hajdan messze földön híres hungarikum előállításával tudomásunk szerint mindössze ketten kísérleteznek hivatásszerűen. A hagyományőrző huszárok között is elterjedt egy régi recept, mi szerint némi birkafaggyú, méhviasz és levendulaolaj megfelelő arányú elegyítésével lehet előállítani a bajuszt egész nap a kívánt formában tartó pedrőt. Bajuszkefét egyetlen ecset- és kefekészítő kínál, - 1001 Kefe Bt. - bajuszkötőért pedig egyenlőre külföldre kell utazni.


Pálóczi Horváth Ádám (1760 - 1820):
A korcs magyar

Az állod s az órod alja mezitelen,
    A magyar pedig bajusz nélkül színtelen;
    Szép az holmi asszony-természetü embernek,
    De magyarnak kopasz óralj csupa piszok; mással öszve,
                                        édes nemem! hogy kevernek?

 

 


Krúdy Gyula: Jellegzetes úriember a keresztanyám falujából

Abban a nyírségi faluban - a keresztanyám falujában -, ahol a régi kalandos nyarakat töltöttem: lakott egy bizonyos Löki nevű falusi úriember, aki arról volt nevezetes, hogy nem akart kijönni a szobájából...

 

 


150 éve , 1861. április 22-én született Tisza István Budapesten. Politikus, miniszter és két időszakban Magyarország miniszterelnöke volt. 1917. június 15. után, mint a debreceni huszárezred parancsnoka maga is a frontra ment. Négy merényletet kíséreltek meg ellene, 1918. október 31-én az egyébként vértelen „őszirózsás forradalom” napján lőtték agyon Budapesten.

Tovább

Járomi Zsolt
Kiss Mátyás fafaragó
Szabó SándorSzentpétery István - koronaőrSzilágyi Péter - alapító tagVarga Mihály, Kunsági Bajuszkirály, dudás és mesemondó, BugacAmbrus Kristóf, Kunsági Bajuszkirály, EB 2. , gólyalábas, Sátoraljaújhely Gulyás László vándormuzsikusBóta András, EB. 2. hagyományőrző huszárCsepin Péter hö.huszárSzabó Vata Mezőföld szabad hajdújaPavuk LászlóGerencsér ZsoltHajda ZsigaZsolnai GáborBalanyi ZsoltRajnai DonátSzentpály ImreMudry PéterBajkai IstvánSimándi LászlóBenis MiklósKádár FerkóSólyom FerencMagi Imre
Papp Ernő
Jánváry Zoltán
Balog Ádám
Fejér Imre
Jakab Zsolt
Rácz Kristóf László
Hamar József