Türr IstvánMadách Imre íróKós Károly építész, íróMikszáth Kálmán író, képviselőKardos János hortobágyi számadó csikósMóricz Zsigmond íróRózsa Sándor betyárKocsis Antal gazdálkodó, Szany.Kun gazdaPuskás TivadarFazekas Mihály


Mikszáth Kálmán


Mikszáth Kálmán: A demokrata című elbeszélésében a bajusz és a világnézet kapcsolatát mutatja be a május 28-án 102 éve meghalt kiváló bajuszviselő író, újságíró, országgyűlési képviselő.

„Kállay Ákost bizonyosan önök is ösmerték. Ő volt a legnagyobb demokrata a Házban, valamikor a szélsőbalhoz tartozván…, de hiába, minthogy a bajusza még nagyobb volt a demokrataságnál, a nagyobb megölte a kisebbet.”

Mikszáth Kálmán: A demokrata /1887/

Valahányszor a mi demokrataságunkról van szó valahol, rendesen el szoktam beszélni a Kállay Ákos történetét. De most már annyira nincs is szó a magyar demokrataságról, hogy többé el sem beszélhetem a históriámat, átadom hát az utókornak ad akta. Hogyha netalán még valaha szó találna lenni a demokráciáról, szolgáljon részint elrettentő, részint illusztráló példának ez az eset.


Kállay Ákost bizonyosan önök is ösmerték. Ő volt a legnagyobb demokrata a Házban, valamikor a szélsőbalhoz tartozván. De még a demokrataságánál is nagyobb volt a sárgás kanári-szín bajusza, mellyel, ha kedve tartja, körülcsavarhatta volna a fülét, s mely szépen, szeretetteljesen összeolvadt hasonló színű szakállával.

Éppen a kerületébe utazott az öreg úr a választások előtt, midőn a szerencsi indóházban összejöttünk. Valami baja támadt a vonatnak, ott vesztegelt vagy két óra hosszat.

Kállay csöndes borozgatásban várta az indulást a suitjével és egészen belemerült a demokrácia magasztos tanainak magyarázatába. Apró szemei lázasan csillogtak, heves gesztusokkal szidta a kormányt.

E pillanatban két zempléni paraszt sompolygott be az étterembe, kik az üvegajtón át már eddig is kíváncsian kukucskáltak be a borozgató utasokra.

Az egyik odaállt sunyi képpel Kállay elé, s miután végignézegette, így szólt:

- Tekintetes uram, valami kérésem volna.

- No, mi az? - kérdé Kállay Ákos nyájasan.

- Hát abban van a dolog, hogy mi a komámmal, Sós Istvánnyal fogadtunk odakünn két pengő forintba.

- No, és aztán? Hát én döntsem el?

- Az ám. Mert el sem döntheti azt más emberfia.

- Hát mibe fogadtatok, édes fiam?

- Azt mondja a komám, hogy a tekintetes úr bajusza nem igazi bajusz; hogy azt mondja, hamis bajusz.

- Most is amondó vagyok - erősítgette Sós Istvány.

- Én pedig azt mondom, hogy igazi ajakos bajusz a tekintetes úré... Hát melyikünk nyert mármost?

- Te nyertél, édes fiam! - mondá Kállay Ákos egy kicsit röstelkedve a téma miatt.

- No, lássa, kend - rikkantott fel vidáman a nyertes paraszt. - Ide azzal a két »Zsofkával«. (Zemplénben úgy hívják a forintost, mert hajdan a Zsófia főhercegasszony arcképe volt a forintosokon.)

- De nem addig a, Maszlag koma! Zsákban levő macska egeret nem foghat. Nem addig, míg én meg nem nézem azt a bajuszt. Ide azzal a bajusszal, hallja az úr!

S ezzel odaugrott Ákos bácsihoz Sós Istvány, hogy a bajuszát megmarkolja.

Kállay összerezzent, a vér arcába tódult és nagy bosszankodásban habozott egy percig, mit csináljon, mígnem valaki a környezetéből beleszólt:

- Már csak engedd, bátyám, mert ez is hozzátartozik a demokráciához.

Ez a szó megszelídítette Ákos bácsit, türelmesen nyújtotta oda az ábrázatát, mint egy bárány.

- Jól van, jól. Nézegessétek meg, édes gyermekeim, és győződjetek meg róla.

Erre aztán neki szabadult a bajusznak Sós koma: külön választotta a szakálltól, megnézegette balról is, jobbról is, először összevéve, azután külön szálankint, hogy melyik szál hova tartozik, ez a bajuszhoz, amaz a szakállhoz, miközben éktelen káromkodásokban tört ki:

- Nini, aki árgyélusa van, hát csakugyan bajusz ez végig? Egye meg a kutya, hogy mitől nőtt ez!... Két pengőm siratja meg. - De nem, mégse lehet az. Ki van ez toldva valahol.

Megmorzsolgatta a kezei közt, megvakarta a fejét:

- Ejnye, ejnye, de cudar egy jószág.

Egy keserveset köpött a pádimentumra:

- No, engem ugyan megtett az úr.

Eközben egy mentő gondolata támadt Sós uramnak: hogy hátha mégis hamis a bajusz és csak oda van valamivel ragasztva az orra alá, nosza hamar egy nagyot rántott a félbajuszon.

Kállay fölszisszent.

- Mit csinál? - De oda se hallgatott a kárvallott Sós koma: neki Kállay nem is egzisztált, csak mint fogadási alany és azon gondolkozott, hogy ha a bajusz nem hamis, hát netalán tán a fej lesz hamis. S miután figyelmesen körülnézegette, nekifogott, megtapogatni a váll-lapockáknál, nincs-e valahol hozzá toldva a törzshöz.

De már erre aztán felugrott Kállay nagy dühösen, vérbe borult a szeme, halántéka lüktetett és a két kezével megragadta Sós koma nyakravalóját.

- Mindjárt megfojtlak, te hitvány paraszt - hörgé -, megöllek akasztófáravaló! Hát tudod te, kivel beszélsz?

- Bátyám, bátyám - gúnyolódtak vele a kísérői. - El ne feledje, hogy demokrata!

Erre még bőszebb lett az öreg.

- Nem vagyok én demokrata. Nem kell sem testemnek, sem lelkemnek. Hazudtam. Arisztokrata vagyok. Megfojtlak, kutya - ordítá. - A börtönben rothadsz meg. Megmutatom, hadd tudják meg az unokáid unokái is, mi az egy Kállayt megbosszantani.

A Sós koma ámult-bámult, mi nem lelte a tekintetes urat. Hiszen ő nem tett semmi rosszat, hiszen csak a fogadásról van szó, s ő alaposan akart meggyőződni a bajusz mibenlétéről a saját modora szerint - ennyi az egész.

Kállay Ákos ettől a naptól kezdve sohasem vallotta magát többé demokratának.

- Kiábrándultam a népből - szokta mondani.

Pedig igazán nagy demokrata volt, de hiába, minthogy a bajusza még nagyobb volt a demokrataságnál, a nagyobb megölte a kisebbet.


In Mikszát Kálmáns ironischer Erzählung „Der Demokrat” zeigte er die Beziehung zwischen Schnurrbart und Weltanschauung auf. Zitat: …aber umsont, denn sein Schnurrbart war noch grösser als sein Demokratentum und der Grössere tötete den Kleineren”.

Mikszáth Kálmán: A DEMOKRATA /1887/

Immer wenn es um unser heutiges Demokratentum geht, erzähle ich die Geschichte von Ákos Kállay. Da aber heutzutage nicht mehr so oft über das ungarische Demokratentum gesprochen wird, kann ich meine Geschichte nicht mehr zum besten geben. Darum überreiche ich sie der Nachwelt ad acta. Falls wieder einmal die Rede auf die Demokratie kommen wird, dann kann diese Geschichte teils als Illustration und teils als abrschreckendes Beispiel dienen.

„Ákos Kállay haben bestimmt auch Sie gekannt. Er war der grösste Demokrat im Parlament und Mitglied der Linksradikalen Partei, aber noch grösser als sein Demokratentum war sein kanariengelber Schnurrbart, mit dem er seine Ohren umwickeln konnte und welcher schön und liebevoll mit seinem gleichfarbigen Bart zu einer Einheit verschmolz.

Er war vor den Wahlen eben in seinem Wahlkreis unterwegs, als wir uns in der Szerencser Bahnstation trafen. Der Zug konnte wegen einem Defekt nicht abfahren und wir mussten etwa 2 Stunden warten.

Kállay und wartete mit seiner Begleitung auf die Weiterreise. Er nippte still an einem Glas Wein und war ganz versunken in die Erklärung der erhabenen Lehren der Demokratie. Seine kleinen Augen funkelten fieberhaft und mit hektischen Gesten beschimpfte er die Regierung.

In diesem Moment schlichen zwei Bauern aus dem Zempléner Gebiet herein, die schon vorher durch den Glastür neugierig zu den Wein trinkenden Reisenden geschaut hatten.

Der einer stellte sich mit hinterlistigem Gesicht vor Kállay auf und nachdem er diesen gründlich betrachtet hatte sagte er:

- Mein Hochwürdiges Herr, ich hätte eine Frage.

- Was denn?– fragte Kállay sanftmütig

- Also die Sache ist so, dass wir mit meinem Gevatter István Sós draußen um 2 Forint gewettet haben.

- Ja, und? Muss ich entscheiden?

- Na klar! Das kann kein Anderer entscheiden als nur Sie.

- Was war denn der Grund für eure Wette?

- Mein Gevatter sagt, Sie, Herr Hochwürden tragen keinen echten Schnurrbart, sonder einen falschen.

- Das sage ich immer noch – bestätigte István Sós.

- Ich aber sage, dass der hochwürdige Herr einen richtigen, über dem Mund angewachsenen Schnurrbart trägt. Wer gewinnt jetzt?

- Du hast gewonnen, mein Sohn – sagte Kállay Ákos, sich wegen des Themas ein bisschen schämend.

- Na, sehen sie, mein Gevatter – kreischte der Gewinner glücklich. Her mit den zwei Zsofka. (Im Zempléner Gebiet hieß damals der Forint so, weil Grossherzogin Sofias Gesicht darauf abgebildet war).

- Nicht so eilig, Gevatter Maszlag! Eine Katze im Sack kann keine Maus fangen. So lange ich diesen Schnurrbart nicht von Nahe anschauen kann, gebe ich nichts. Her mit diesem Schnurrbart, hören sie, Herr!

Und schon sprang István Sós zu dem alten Herr Ákos, um dessen Schnurrbart anfzufassen.

Kállay fuhr zusammen, sein Gesicht wurde blutrot und in seiner Erregung schwankte er eine Minute lang was zu tun sei, bis das jemand in seiner Umgebung sagte:

- Lass das nur zu, mein „Onkel”, auch das gehört zur Demokratie.

Da wurde „Onkel” Ákos sanft und hielt sein Gesicht hin wie ein Lamm.

- Na gut, in Ordnung. Schaut ihn an, meine Kinder und überzeugt euch selbst.

Gevatter Sós sprang zu dem Schnurrbart, trennte ihn vom Bart, schaute ihn zuerst von rechts an, dann von links, zusammengenommen und dann die einzelnen Strähnen. Welche gehört zum Schnurrbart und welche zum Bart? Und er brach in ein schreckliches Fluchen aus:

- No was zum Teufel, ist das wirklich ein Schnurrbart? Weiß der Kuckuck, wovon der so gross geworden ist! Dafür muss ich zwei Forint zahlen! Aber nein, das kann doch nicht wahr sein, irgenwo muss ein Einsatz sein.

Er rieb den Schnurrbart zwischen seinen Fingern und kratzte sich am Kopf.

- Ah, sowas Verrücktes!

Erbittert spuckte er auf den Boden.

- Also, der Herr hat mich reingelegt.

Inzwischen kam Herrn Sós ein rettende Idee: vielleicht ist es doch kein richtiger Schnurrbart, sondern mit irgend etwas nur unter die Nase geklebt und schnell riss er kräftig am einen Schnurrbart.

Kállay fuhr auf.Was tun sie?- Aber der Verlierer Gevatter Sós hörte ihm nicht zu, für ihn existierte Kállay überhaupt nicht, höchstens als Objekt seiner Wette und er überlegte sich, wenn nicht der Schnurrbarth, dann sei vielleicht der Kopf falsch. Und aufmerksam betrachtete er diesen rundum, begann Schulter und Schulterblatt zu betasten, ob diese nicht irgendwo am Rumpf angemacht seien .

Auf das hin sprang Kállay sehr böse auf, seine Augen waren blutrot, seine Schläfen pulsierten und hat mit beiden Händen packte er Gevatter Sós'an der Gurgel.

- Ich erwürge dich du lumpiger Bauer, ich töte dich du Galgenheld, schnaufte er. Weißt du eigentlich, mit wem du sprichst?

- Onkel, Onkel spotteten die Begleiter, vergessen sie nicht, dass Sie ein Demokrat sind.

Der Alte wurde noch ärgerlicher.

- Ich bin kein Demokrat schrie er, weder mein Körper noch meine Seele braucht die Demokratie, ich habe gelogen, ich bin ein Aristokrat. Ich erwürge dich, du Hund, du wirst im Gefängis verfaulen. Ich werde dir zeigen was es heißt, einen Kállay zu ärgern, sodass nicht mal deine Enkel und Enkelsenkel vergessen werden!

Sós Gevatter wunderte sich was der hochwürdige Herr hat, wo er doch nichts Schlechtes getan hat, es ging ihm ja nur um die Wette und er wollte sich auf seine Art und Weise überzeugen, ob der Schnurrbart richtig sei oder nicht, das war alles.

Seitdem nannte sich Ákos Kállay nie wieder einen Demokraten.

- Ich wurde vom Volk enttäuscht , pflegte er zu sagen.

Er war ein wirklich großer Demokrat,aber umsont, denn sein Schnurrbart war noch grösser als sein Demokratentum und der Grössere tötete den Kleineren.

 

Szabó SándorSzentpétery István - koronaőrSzilágyi Péter - alapító tagVarga Mihály, Kunsági Bajuszkirály, dudás és mesemondó, BugacAmbrus Kristóf, Kunsági Bajuszkirály, EB 2. , gólyalábas, Sátoraljaújhely Gulyás László vándormuzsikusBóta András, EB. 2. hagyományőrző huszárCsepin Péter hö.huszárSzabó Vata Mezőföld szabad hajdújaPavuk LászlóGerencsér ZsoltHajda ZsigaZsolnai GáborBalanyi ZoltánBalanyi ZsoltRajnai DonátSzentpály ImreMudry PéterBajkai IstvánKulcsár LászlóJáromi ZsoltSimándi LászlóBenis MiklósKádár FerkóSólyom FerencMagi Imre
Papp Ernő
Jánváry Zoltán
Balog Ádám
Fejér Imre
Jakab Zsolt
Rácz Kristóf László
Kiss Mátyás fafaragó