Türr IstvánMadách Imre íróKós Károly építész, íróMikszáth Kálmán író, képviselőKardos János hortobágyi számadó csikósMóricz Zsigmond íróRózsa Sándor betyárKocsis Antal gazdálkodó, Szany.Kun gazdaPuskás TivadarFazekas Mihály



Krúdy Gyula

irodalom


Bajusz, a magyar irodalomban

Greguss Ágost írja a magyar bajuszról 1853-ban: "a bajusz a magyar ember által még most is mint sajátságos megkülönböztető jel becsületben tartatik s melynek viselése - szakál nélkül - talán Magyarországból terjedt ki a többi Európára ".

1.

Arany János: A bajusz

Volt egy falu - nem tudom, hol,
Abba' lakott - mondjam-é, ki?
Se bajusza,
Se szakálla,
Egy szőrszála
Sem volt néki;
Annálfogva helységében
Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya;
E volt az ő titulája.
No mert (közbe legyen mondva)
Azt az egyet meg kell adni,
Hogy a Szűcs György falujában
Könnyű volt eligazodni:
Mivel ottan minden ember
Névhez jutott olcsó szerrel
Azon felűl, mit az apja
Adott neki, meg a papja.
Nem tudom, ha más vidéken
Megvan-é e szép szokás,
Nem tudom; de nagy kár lenne,
Ha divatból úgy kimenne,
Mint például - hogy többet ne
Mondjak... a káromkodás!

Egyébiránt Szűcs György gazda
Semmit is el nem mulaszta,
Hogy bajuszát megnövelje,
Meglévén... a puszta helye. -
Kente, fente ő azt írral,
Kígyóhájjal, medvezsírral,
Ebkaporral, kutyatéjjel;
Meg is nőtt az minden éjjel
- Tudniillik: álmában;
S ha fölébredt, mennyi kéjjel
Tapogatta... hiában!

Ami pedig Szűcs György gazdát
Máskülönben illeti:
Nem bolond ember volt ám ő:
Ládájába' pénz, egy bögre,
Azonkívül juha, ökre
És - szamara volt neki.
Sőt az is szent, hogy már régen
Ott ülne a bírószéken,
Hasa, hája, kéknadrága...
Minden kész e méltóságra:
De mit ér, ha nincs bajusz!
Ily anyám-asszonyos képpel
Sosem választá a nép el;
Szavazott rá tíz, vagy húsz.

Oh ti, kiket a természet
Bajusz-áldással tetézett,
Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok!
Ti, midőn a szúrós serte
Sima állotok kiverte,
Minden szentet sorra szedtek
S a beretvától sziszegtek!
Ti, ha egyszer, hébe-korba'
Beleér levesbe, borba
Szegény ártatlan bajusz; vagy
Télen át rá jégcsap, zúz fagy:
Már az olyan nagy sor nektek!
Már ollót mit emlegettek,
Nem tudván, e szőr mily drága,
Becsesebb a drága gyöngynél:
E hiányzott csak Szűcs Györgynél,
S lám! hiányzott boldogsága.
Mily irígyen nézte másnak,
A legutolsó kapásnak,
Hogy mohos a szája-széle:
Bezzeg, cserélt volna véle!
De mi haszna! mindhiába!
Nincs orvosság patikába,
Széles mezőn, drága kertben,
Vagy más helyen,
Ami neki szőrt neveljen!
S már a bajszot úgy gyülölte,
Hogy legott a méreg ölte,
Látva, hogy nő más embernek,
Vagy korommal fest a gyermek;
Sőt csupán ezér' a macskát
Sem tűrhette udvarában, -
S bajuszt kapván áldott nője,
Elkergette, vén korában.

 

Történt, hogy oláhcigányok,
(Tudvalevő nagy zsiványok)
Kóborlának a vidéken,
S megszálltak a faluvégen.
Nosza mindjár' sátort ütnek,
Tüzet rakva, főznek, sütnek
Abból, amit valahonnan
Más faluból idehoztak,
Minthogy onnan
Éhen-szomjan
Búcsu nélkül eltávoztak.
Meghíják a rokonságot,
A helybeli cigányságot
És ezeket tőrül hegyre
Kivallatják mindenképen:
Mi van? hogy' van a helységben?
S a hallottat szedik begyre.
Épen mint a jó vezér,
Ha az ellenséghez ér,
Minden bokrot és fatörzsöt,
Minden zegzugat kikémel;
Lassan mozdul seregével,
Küld vigyázót, előörsöt,
Puhatolja, merre gyengébb,
Hol erősebb az ellenség;
Nem siet, de csupa szemfül,
S mikor aztán ütközetre
Megy a dolog: gyors a tettre,
Veri a vasat, míg meg nem hűl.
Nemkülönben a bölcs vajda
Haditervet kohol mindjárt:
Nincsen egy ház, nincs egy pajta,
Hogy ne tudná csinja-binját:
Hol lakik dús özvegy asszony,
Kit jó móddal megkoppasszon?
Melyik háznál van eladó
Sári, Panni, Zsuzsi, Kató,
Ki legény után bolondul?
Mert az a jövendölést
Megfizeti ám bolondul!
Kinek esett holmi kára
S van szüksége prófétára,
Hogy nyomába ne jöhessen,
Sőt, ami több, ráfizessen?
Ki szeretne gazdagodni,
Könnyü módon pénzhez jutni:
Ásni onnan, hova nem tett,
Vagy, ha tett is,
A letett kincs
Időközben elszelentett?
Mindez a vén vajda gondja,
Ki nem adná egy vak lóért,
Hogy a magyar kész bolondja.

Nem kerülte ki figyelmét
Szűcs György uram nyavalyája,
Gondolván, hogy ő kigyelmét
Egy kissé megberetválja.
Nem kell ahhoz néki szappan,
Anekül is mester abban:
Szőrmentibe, vagy visszára
Beretválni nincsen párja.
Kivált most, hogy az idő
S alkalom oly kedvező;
Ripeg-ropog
A sarló-fog,
Munkától ég a mező;
Nincsen otthon,
Csak az asszony,
Hogy megfőzzön,
Vagy dagasszon;
Vagy ha néhol egy beteg
Szalmaágyon fentereg;
Vagy a seprű, házőrzőnek
Felállítva küszöbre;
De ha Isten meg nem őrzi,
Ott lehet az örökre.

Egyedül van Szűcs György gazda,
Egy lélek sincs udvarában:
Hát im! a furfangos vajda
Beköszön a pitvarában.
„Ejnye gazduram, a kőbe!
Mi dolog az, hogy kigyelmed
Bajuszát levágja tőbe?
Magyar ember-é kigyelmed?”
Milyen szemmel nézett rája
Szűcs György gazda, képzelhetni:
A vasvillát sem lehetne
Mérgesebben odavetni;
De a cigány győzte szóval,
Hízelgővel, úsztatóval:
Míg György el nem panaszolta,
Hogy' áll a dolog mivolta.

„Szent Pilátus! minő szégyen!
Hát miér' nem mondta régen?
Sohasem volt? nem is termett?
Hát miért nem mondta kelmed?
Nagy bajusza volna régen:
Hisz ez az én mesterségem!

Megörűle György a szónak,
Hogy bajusza lesz maholnap,
S mintha nőne a szép sörte,
Már a helyét is pödörte.
Sonka, sódar,
Füstös oldal,
Liszt, szalonna,
Főzelék,
Van elég;
Ráadásul jó ozsonna,
S valamit a vajda kére,
Megalkudva, megigérve.
Nosza, tüzet rak legottan,
Lobog a láng, bőg a katlan,
Száll a szikra, fojt a füst,
Fő a fürdő, forr az üst,
Benne mindenféle gyimgyom,
Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy
Ami úton, útfelen
Elhányódik, vagy terem.
E bűbájos fürdőlében
Nő meg a György bajsza szépen;
S ha hibáznék egy kicsi:
A babona ráviszi.

Kész immár a bornyomó kád:
Szűcs György jó remény fejébe,
Nyakig ül a szennyes lébe,
Istennek ajánlva dolgát.
A cigány sereg azonban
Beszivárog alattomban;
Jön elébb egy, aztán kettő,
Mintha csak úgy történetből:
Szerencsére a vajdának
Épen jó, hogy bebotlának!
Egy tüzet rak, más vizet mer,
Másik fát hoz... kell az ember;
Úgy szaladnak! úgy segítnek!
Dolgot ád a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára
Szűcs uram fejét megjárja:
Elővesznek egy nagy ponyvát
És a fürdőkádra vonják;
S a kád mellett körbe-körbe
Tánc kezdődik, fürge, pörge;
Kalapácstól dong a donga,
„Tiktak, tiktak” foly a munka,
S egy büvös dal
Ümmög halkal:
„Bajusza lesz Szűcs Györgynek,
Igen biz a, szegénynek.”.
S míg a ponyvát sietősen
Jó erősen
Apró szeggel odaszegzi,
A cigányhad ujra kezdi:
„Bajusza van Szűcs Györgynek,
Ne irígyeld szegénynek!”

Ezalatt a pénzes bögre
Búcsujárni ment örökre,
Követé a füstös oldal,
A szalonna, meg a sódar,
Az ágynémü, fehérnémü,
A vasféle, meg a rézmű.
Szóval, ami könnyen mozdult,
Lába kelvén, mind elpusztult,
Mert a gazda - „tiktak, tiktak” -
Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Meddig űle György a kádban
Lepedővel leszögezve,
Nincs megirva krónikámban.
Csak annyi van följegyezve,
Hogy mihelyt abból kilépe,
Tükröt vévén a kezébe,
Hogy bajuszát felsodorja:
Nem tehette, mert nincsen mit!
Mert bajusza nem nőtt semmit,
De igen a füle s orra!

(1854.)

 

*

http://www.irodalmikepek.hu/ad_03.html

2.

Arany János: Toldi estéje /Első ének/

Megsodorta bajszát, de az visszahajla
S mely elébb volt csákó, lett belőle kajla;…

*

3.

Petőfi Sándor: A jó tanító

Ez alatt az orr alatt egy
Nagy bajúsz ácsorga,
Egyik rúdja égbe készült,
Másik le a porba.

A bajúsz alatt szája volt,
Szájában pipája,
Lapátnak is beillet vón
Köpcös szopókája.

(1848)

*

4.

Mikes Kelemen: Törökországi levelek

„Rodostó, 7. decembris 1725. Ezt a levelet elkezdem írni, de bajuszomra mondom , hogy nem tudom mit kell írni, és ha írok, csak azért írom, hogy kédnek válaszát vehessem…”

5.

Jókai Mór: Rab Ráby

„Ezúttal is igen vegyes társaság várakozott a controllor-folyosón a császár megjelenésére; főpapok, rokkant katonatisztek, zsidók, gyászruhás özvegyek, cifra asszonyságok, parasztok, mindenféle jelmezekben, ezek között elvegyült Ráby Mátyás alakja is, két kísérőjével együtt. Elsőbbség, kedvezményezett hely nem volt e folyosón, mert a császár azt szólította meg elébb, akit maga kiszemelt, s valamennyire rákerült a sor egymás után.

De legjobban kitűnt valamennyi közül egy délceg huszár alakja, aki éppen Ráby tőszomszédságába jutott; ennek is köszönheté, hogy őtet nemigen nézegette senki, mert mindenkinek a szomszédján akadt meg a szeme. Magában véve is elég feltűnő vala a hadfi alakja, egy fejjel a többi közül kiváló termet, amin megfeszül a zöld dolmány és piros nadrág; napbarnította arca keresztül-kasul sebhegedésekkel, s két olyan hatalmas bajusz az ajka fölött, hogy a néphumor szava szerint olyan volt, mintha egy varjút nyelt volna el, s annak a két szárnya akadt volna fel a két szája szélén. De ami még feltűnőbbé tette a huszárt, az volt, hogy ennek a marciális alaknak a karján egy kis háromesztendős gyerek ült, piros huszárcsákó a fején, fehér gyolcsing és gatya, piros pruszlik pitykékkel, meg sárga sarkantyús csizma az öltözete. Azon bámult aztán minden ember, hogy sohase látott még senki huszárt dajkának. A daliás vitéz pedig oda se hederített az egész publikumnak, miatta táthatták a szájukat a feléje bámészkodók; ő csak azzal a kis poronttyal volt elfoglalva, aki egyre kérdezősködött, nem zsenírozta magát, de a huszár sem fáradt ki a magyarázgatásban, engedte a gyereket a vitézségi érdemrendjével játszani, s ha az nyűgösködni kezdett, összeverte a nagy pengősarkantyúit a kedvéért:…”

*

6.

Jókai Mór: A huszárkáplár

Ül a vendéglőben a vén huszárkáplár egy kancsó bor mellett, hosszú két bajusza lóg kétfelől, mintha varjút nyelt volna le, s a két szárnya kimaradt volna száján.

A szomszéd asztalnál aranyos tiszt urak ülnek, hetyke, tejképű urak, s beszélnek a mások viselt dolgairól.

A vén huszárkáplár kétszer felemeli a poharát s ráköszönti a jó tiszt urakra, azok nem is konyítanak reá s még egyszer akkora hátat fordítanak neki, mint azelőtt.

Harmadszor is felveszi poharát a vén huszárkáplár s odamegy az ékes tiszt urak asztalához s rájuk köszönti jó szívvel még egyszer a rossz bort.

– Mit jön ide kend? – riadnak rá –, menjen hátra, a másik asztalhoz!

– Ejnye – úgymond a huszár –, ez ám a furcsa dolog, a harcban mindig előre küldtek engem az urak s itt meg hátra küldenek, miért van az?

– Nézd csak, micsoda konfidens egy paraszt ez a káplár.

– Hallják önök, jó uraim, igaz, hogy húsz esztendeje, amióta káplár vagyok, de most én sem vagyok rosszabb tiszt maguknál.

– Káplárruhában?

– Nojszen a ruha nem ember. Nézzék az urak ezt az írást – s ezzel a sok zsíros firka közül előkeres a huszár egy szép finom papirost s odanyomja az asztalra a tiszt urak elé. – Olvassák!

„Varga István, huszárkáplár, azon érdemeért, miszerint a kápolnai csatánál kétszázezer pengőforintot személyes vitézsége által megmentett, továbbá Szolnoknál egymaga tizenhárom könnyűlovast s tizenkét nehéz vasast levágott, általam ezennel hadnaggyá kineveztetik. Kossuth Lajos.”

Elállt a szeme-szája erre a szép tiszt uraknak; ki elébb gorombán elutasítá őt asztalától, most nyájaskodva nyújtá neki barátságos jobbját.

Képzelhetni, hogy amit a huszár erre mondott, azt nem szokás papirosra írni; megfordult, félretörülte a bajszát s otthagyta a megszégyenült leventéket.

7.

Fazekas Mihály: A serdülő bajuszhoz

Ifjú tolla Ámor nyilának,
     Serdűlő bajusz! idvez légy!
Sok szerelmes csókok párjának
     Felibe prémkoszorút tégy;
Míg a finnyás nyári lepkéket
     Torzos tarlód el nem inti,
Vagy míg a göndör szőröcskéket
     A tél dérrel be nem hinti.

Mondja bár a szépség Mómussa,
     Hogy ékesnek nem tart senki,
Ne hidd, kis Cupido mókussa,
     Csak pelyhed jobban tessen ki;
Hogy játszhassanak búvócskákat
     Bársonyában a kellemek,
Majd meglásd, millyen gyöngyszikrákat
     Szórnak rád minden szép szemek.

Én is sodrom, de mindhiában,
     Zúzos fürtjét a szürkének,
Elhűl ettől a csók szájában
     A könnyen ingó hölgykének;
S midőn szeme rezzenéséből
     Bóldog jelemet képzelem,
Borzomtól megdobbant szívéből
     Akkor reppent a szerelem.

*

8.

Hermann Ottó: A magyar nép arca és jelleme

„A midőn a magyar arcz meghatározásának nehéz feladatához teljesen tárgyi alapon és tárgyilagos formában átmennék, az előzőkből már most is tudnunk kell, hogy a megoldásnál sok esetben nélkülöznünk kell az egyik lényeges alapelemet, t.i. a száj alakulásának tiszta képét, azért mert a magyarság nemcsak bajuszos, hanem bajuszára büszke, ebben tisztességének és tekintélyének egyik nélkülözhetetlen elemét ismeri föl. A magyar arcz meghatározásánál tehát kétszeresen is a szemre esik a fősúly.”…

(1902)

*

9.

Krúdy Gyula: A hírlapíró és a halál

„A vörös bajuszok között vannak mindenféle jellegűek. A legtöbbje mérges, rosszindulatú, elhanyagolt férfijelvény, amely éppen színe miatt nem érdemes az ápolásra. Ám a mi vörös bajuszunk ama századik vörös bajusz volt, amely humort, derűt, megelégedést, örömösséget mutatott, mintha a bajusz alatt mindig valamely mosolygásra volna vonva a szájszöglet. Ez a vörös bajusz megérdemelte, hogy tulajdonosa nagyranövelje, kipödörje, gyakran megsimogassa, mint valami jó kutyát. Kerek szemüveg volt a vörös bajusz felett, amely szemüveg csontkeretével, az orrhegyen való billegésével, fül mögé akasztott szalagjával ugyancsak a vidám szemüvegek közé tartozott, amely mögött mindig jóindulatúnak látszott a szem. A bajusz alatt a nyakkendő vonta magára a figyelmet, amely ugyan kézzel kötött «lavaliér»-nyakkendő volt, kék és fehér pettyekkel ellátva, de a nyakkendőben mégis tű volt, amely rubintszemű vadkanfőt ábrázolt.”

*

10.

Lászlóffy Csaba: A szökevény

(A magyar bajusz)

Zordon, elhanyagolt házak, hamuszínu arcok. A Temzén felfelé hajózva rendszerint gyanús alakokkal találkozott. Leskelodtek, meg-megálltak a háta mögött, sohasem kerültek vele szemtol szembe. Az atyafiak közvetlensége, a bensoségesség után az utóbbi években volt alkalma hozzászokni a már-már kihívó bizalmatlansághoz. De ezek a kísérteties figurák... talán detektívek vagy szélhámosok lehettek. "Arra kiváncsiak, hogy honnan jövök? - töprengett egy pohár rum mellett a hajó társalgójának fényesre koptatott asztalánál. - Azt hiszem, inkább arra, hogy hova tartok... Van-e pénzem? Vagy legalább ötletem!"
    Igaz is, honnan vette az elképzelését s hozzá a merészséget, hogy "honalapító" legyen?... A vérében hordozta, otthon úgy mondanák. Egy túláradó pillanatában (mint amikor elso felesége, Catharine egy fél üveg pezsgotol megmámorosodva mindenképp táncolni akart, várta, hogy a karjaiba kapja valaki!) belole a kalandvágy buzgott fel: meghódítani az ismeretlen világot! Vagy egy világrészt legalább.
    Sokszor már az az érzése, hogy a végeláthatatlan fantazmagóriák közepette kielégítetlenül fogja bevégezni életét, hiszen végleteket hajszoló vállalkozásaiban bajuszának két vége az egyedüli kézzelfogható valóság. A forradalom útvesztoin is képzelete vezette; akkor azonban derekasan kivette részét a küzdelemben, a szabadságharc utolsó napjaiban majd kiugrott a szíve. Késobb a brit hadsereg kötelékében nyughatatlan természete nagyobb szerephez juttatta nem mindennapi becsvágyát és ambícióit. Az elismerés, ha Bombayben nem is, Afrikában nem sokáig váratott magára; majd épp az álmosítóan csendes, nyugodt Karib-tenger szigetvilágában kezdett erot venni rajta egy másfajta nyugtalanság - egyben lázadás, a hadseregnek nem annyira formális, külso, mint inkább az értelmet és szabad lehetoségeket korlátozó fegyelme ellen: hogy mi lesz vajon holnap velem és az enyéimmel?! (Nem csupán a véletlenek szeszélye szerint gyarapodó, szuk családoddal.) Erkölcsi tokét kovácsolni - nem utolsósorban az olcsó népszeruségbol -, s közben szüntelen szorongással nézni a bizonytalan jövo felé... Ebbol elege volt.
    " Nos hát, te magyar bajusz ! - Ideges pillantással veszi szemügyre magát a tükörben. - Többnyire úgy viszonyulnak hozzád, leereszkedoen, amiként József foherceg a cigányokhoz: a muzsikájuk bámulatba ejtette, sot olyannyira fölkavarta, hogy o maga vállalkozott egy cigány szótár szerkesztésére - a személyes kontaktusok mellozésével persze. (A Magyar Tudományos Akadémia nyomban aranyéremmel jutalmazta érte.)"
    Eszébe jut a különben kedélytelen (tipikus) angol gróf, aki egyszer meginvitálta ot is  vadászatra. Fácánt lottek, késobb nagyvad is került az orruk elé; a gróf rezzenéstelen arccal lott, szemlélodött, ugyanúgy vette tudomásul az alkalmi balesetet, az o ügyetlenségét. Midon a Packh János pofázmányáról (akkor még úgy hívták) egy vércsepp hosszabb kunkorodó bajuszára cseppent s ott hivalkodott a monogramos szalvéták makulátlan környeztében, a házigazdának váratlanul megélénkült a tekintete, s elkiáltotta magát: " Vigyék innen ezt a véres bajuszt! " Máskor, másutt is gyakrabban ütközött eloítéletekbe (o vagy a magyar bajusz ), semmint hogy tartós érzelmeket szított volna.
    Errol (a kudarcról) önkéntelenül Kossuth  színpadias gesztusai, bársonyos hangja ötlik fel benne a nyeregben, s csizmája sarkát dehogyis goggel, dühösen veri lova oldalába. …

*

11.

Móra Ferenc: A rab ember fiai

No, a váradi basa követe nagyon emberségtudó szerzet volt. Ahogy Apafi belépett a tanácsterembe, a követ mindjárt hasra vágta magát, s úgy csúszott a fejedelem elé, mint valami nagy teknősbéka. S mikor odaért elé, nagy fekete kezével elkezdett a fejedelem lába után kapkodni.

- Mit akarsz, atyámfia? - hüledezett Apafi. - Csak nem akarsz a lábamba harapni?

Esze ágában se volt az a jámbornak, csak azon mesterkedett, hogy hogy dughatná turbános fejét a fejedelem talpa alá. Mikor aztán elérte célját, akkor megszólalt nagy alázatosan:

- Tündöklő ábrázatú fejedelem! Hatalmas császárom szeme fénye! Haragos tekintetű oroszlán! Engedd meg, hogy a te alázatos szolgád, Cselebi bég talpad alatt nyugtathassa hitvány fejét.

A tündöklő ábrázatú fejedelem majd sóbálvánnyá változott, szegény. Sose látott még ő ilyen alázatos török követet. Aztán hogy ő haragos tekintetű oroszlán volna? Örvendezve emelte föl a törököt a földről.

- Miben lehetünk segítségedre, emberséges Cselebi bég?

- Ó, kegyelmes uram, világnak ékessége - jajgatott a török -, kimondhatatlan kár érte az én uramat, parancsolómat, a páratlan vitézségű Hajdár basát. Tegnapelőtt elszökött a sólyommadara, akivel vadászni szokott járni.

- A sólyommadara? - rezzent össze a fejedelem.

Eszébe jutott az álma arról a másik sólyomról, amelyik a fejedelmi süvegét elrabolta.

- Igen, a legkedvesebb sólyma. S a bölcs Musztafa, a váradi basa udvari tudósa azt olvasta ki a csillagok járásából, hogy az álnok sólyom ideszökött Kolozsvárra.

- Hm, az bizony megtörténhetett - hagyta rá Apafi.

- Jól mondod, kimondhatatlan bölcsességű fejedelem. Éppen ezért arra kéret Hajdár basa, kerestesd meg az ő kedves sólyommadarát, és ne terheltessél neki visszaküldeni.

- Hogyne, hogyne - készségeskedett a fejedelem -, mindjárt szétszalajtom a sólyom után az udvari vadászokat. Nyugtasd meg a basát, jó ember: holnap ilyenkor otthon lesz a sólyma.

Egyik sólyom olyan, mint a másik sólyom - gondolta magában Apafi -, s ha egyéb kívánsága nincs a váradi basának, kaphat sólymot egész erdőre valót. S ez a gondolat olyan jókedvre derítette, hogy egész az ajtóig kísérte a hajlongó követet, s már azon gondolkozott, hogy tán valamivel meg is kellene ajándékozni a nagy tisztesség tudásért, mikor a követ egyszerre elvigyorogta magát.

- Az ám, majd el is felejtem mondani, hogy a basa sólymának aranyos volt a szárnya. Ezt jól eszedbe vedd, uram!

Azzal kitotyogott az ajtón, a fejedelem pedig haragosan csengette be a főtanácsosát, Teleki Mihály uramat.

- Nézze már kegyelmed, micsoda gonosz tréfát űz velünk megint ez a tarka hitű Hajdár basa! Olyan sólymot kerestet rajtam, aminek aranyos a szárnya. Mit gondol kegyelmed, futja-e a ládafia?

- Benne van az a vadonatúj veretű kétszáz arany, amit tegnap szállítottak be mutatóba Zalatnáról. Elég lesz az éhét elverni annak a telhetetlen pogánynak.

- Elégnek elég lesz - sóhajtott a fejedelem -, de nagyon sajnálom azokat a szép új aranyakat.

- Sose sajnálja, nagyságos uram - vigasztalta Teleki -, úgyis egy kis hiba esett azokon a pénzeken. Nagyságodnak a képe volna rájuk verve, de a pénzverő kifelejtette róla a bajuszt.

Ezen aztán elmosolyogta magát a fejedelem is, s már egész nekividámodva kérdezte:

- Aztán kitől küldenénk el azt az aranyszárnyú madarat?

*

Járomi Zsolt
Kiss Mátyás fafaragó
Szabó SándorSzentpétery István - koronaőrSzilágyi Péter - alapító tagVarga Mihály, Kunsági Bajuszkirály, dudás és mesemondó, BugacAmbrus Kristóf, Kunsági Bajuszkirály, EB 2. , gólyalábas, Sátoraljaújhely Gulyás László vándormuzsikusBóta András, EB. 2. hagyományőrző huszárCsepin Péter hö.huszárSzabó Vata Mezőföld szabad hajdújaPavuk LászlóGerencsér ZsoltHajda ZsigaZsolnai GáborBalanyi ZsoltRajnai DonátSzentpály ImreMudry PéterBajkai IstvánSimándi LászlóBenis MiklósKádár FerkóSólyom FerencMagi Imre
Papp Ernő
Jánváry Zoltán
Balog Ádám
Fejér Imre
Jakab Zsolt
Rácz Kristóf László
Hamar József